Az emberek többsége Magyarországon abban a tudatban él, hogy az esportot űző emberek csak ülnek a gép előtt, és játszanak. Pedig, ha ma az esportot említjük, már egy jól fizető iparágról beszélünk. Mit is jelent az esport? Mi kell ahhoz, hogy valaki eredményes esportoló legyen?
Maga az esport azt jelenti, hogy valamilyen számítógépes, playstation-ös, xbox-os vagy egyéb platformon valaki versenyszerűen játszik. Önmagában az, hogy játszunk, még nem számít esportnak. Erre az angol „geek”, magyarul „kocka” szót használjuk.
Akkor lesz valaki esportoló, ha ezeket a játékokat, vagy ezek egyikét professzionális szinten űzi, vagyis ebből a tevékenységéből él. Akárcsak egy profi sportoló akármelyik másik sportágban a valóságban.
Technikai feltételek
Gémer PC
Itt aztán fel kell kössük a nadrágunkat, vagyis fel kell készítenünk a pénztárcánkat. Attól függően, hogy milyen játékokra szakosodunk, van szükségünk különféle erősségű számítógépekre. Azzal tisztában kell lennünk, hogy ha nulláról szeretnénk egy combosabb gémer PC-t építeni, akkor az a jelenlegi piaci árakon több, mint fél millió forintba fog kerülni.

Internet
Szükség van stabil és nagy sávszélességű internetre. A mai játékok mérete már megközelíti, vagy meg is haladja a 100GB-ot. Ha egy ekkora méretű játékot le akarunk tölteni egy tartalom szolgáltatótól, igazán nem szeretnénk, hogy ez napokig tartson. Ha van rá lehetőség, mindenképp 500mb/sec vagy e felett válasszunk csomagot, hogy ezeket a kellemetlenségeket elkerüljük. Abban az esetben, ha az online stream is mozgatja a fantáziánkat, a letöltés mellett a feltöltés is fontos szerepet kap. Mivel hazánkban nem túl elterjedt a magas feltöltési sebesség, érdemes odafigyelni, milyen internetes csomagot is választunk. Full HD felbontás esetén is szükség van legalább 20mb/sec feltöltésre, hogy szaggatásmentesen tudjunk közvetíteni.
Esport otthonról
A covid miatt sok versenyző a saját otthonába szorult a közös klubhelyiségek helyett. Így volt ez az egyik legnépszerűbb magyar League of Legends játékossal, Bluerzorral is, aki a francia top ligában képviseli hazánkat kiváló teljesítménnyel. Ő és a csapattársai is arra kényszerültek, hogy otthonról kellett az edzéseket, sőt a versenyeket is teljesíteni. Számukra is alapvető volt, hogy otthon is rendelkezésre álljon a profi gép és a nagy sávszélességű internet. Ilyen körülmények között csak stabil támogatói háttérrel tudták a tavalyi évet otthonról végigvinni.
A mai világban ez már a gyerekek részéről is egy elvárás a szülők felé. Egyre jobb és jobb gépet szeretnének, hogy az éppen aktuális programok fussanak rajta. Mennyivel másképp gondol erre egy szülő, mikor kiderül, hogy a gyermeke profi (úgy, hogy erre előtte senki nem készítette fel) és akár több százezer forintot vagy akár milliókat is kereshet.
Ti is kedvet kaptatok a játékokhoz? Szeretnétek profi esportolók lenni? Ha a válasz igen, keressétek fel a hozzátok legközelebb eső Gémer Egyesületet, lépjetek be, és legyetek ti a jövő esportolói!
Milyen követelményei vannak egy esport versenynek?
Egy ilyen verseny megszervezése hatalmas technikai arzenált igényel, a számítógépektől, playstation és xboxoktól a kamerákig, tévékig, kivetítőkig. Egy világbajnokság megszervezése több millió forintnyi technikát vesz igénybe. Akit nagyon vonz ez a téma, nyugodtan keressen rá a 2019-es League of Legends világbajnokság döntőjére, biztos vagyok benne, hogy tátott szájjal fogja végignézni.
Egy ekkora rendezvényen többféle internet kapcsolatra is szükség van:
- zárt rendszer a versenyzők számára (WLAN)
- ingyenes WiFi a nézők számára
- zárt rendszer a verseny szervezőinek
Ezeken belül pedig mind a letöltés, mind a feltöltés nagysága számít és adottságokhoz mérten a lehető legnagyobb sávszélességre van szükség, hogy mindenki zavartalanul élvezhesse az eseményt. Ilyenkor renget kép és videó anyag készül, amit szinte azonnal fel szeretnének tölteni a nézők, ezért kell külön hálózat számukra, hogy ezzel se terheljék a versenyzőkét. Ezen kívül mindenféle csalás lehetőségét is kizárják azzal, hogy kizárólag a versenyzők gépei csatlakozhatnak a zárt hálózatra.

Egy esportoló átlagos napja
Sokan azt gondolják, hogy ez csak abból áll, hogy az esportoló ül a számítógép előtt és nyomkodja a billentyűket. Ideje eloszlatni a tévhiteket. Egy esportoló napja épp úgy fel van építve, mint akármilyen más sportolóé.
- A profiknál nem maradhat ki a reggeli mozgás, ezért még a gondosan összeválogatott reggeli előtt egy pár kör futás a friss levegőn kötelező.
- A reggelit akár vércsoport szerint szétosztva kapják meg, különböző multivitaminok kíséretében.
- A reggeli után egy megbeszélés az edzővel és vagy csapattársakkal.
- A megbeszélés után következnek a gyakorló meccsek egészen ebédig.
- Az ebéd szintén gondosan összeválogatott, a megfelelő tápanyag és folyadék mennyiséggel.
- Ebéd után egy óra pihenő és újból jöhetnek a gyakorló meccsek általában késő estig néhány perces szünetekkel.
- Nap végén az összeválogatott jeleneteket elemzik ki az erre szakosodott edzővel. (Egy kihagyott helyzet, egy rossz összecsapás, min múlott, hogy lehetett volna jobban kihasználni a helyzetet, stb.)
- Lefekvés előtt egy kis testmozgás. Felülések, fekvőtámaszok és egy kis plank, hogy testileg is épp elég fáradtak legyenek, ne csak szellemileg.
Így egyből más értelmet nyer az esport, igaz? Attól, hogy javarészt a számítógép előtt történnek az edzések, amik komoly szellemei igénybevételt jelentenek, az elit csapatok már komoly hangsúlyt fektetnek a fizikai fejlődésre is.
Nemzeti Gaming és Esport Sportszövetség facebook oldala
Magyar E-sport Szövetség oldala

További cikkek Gémer kategóriában.