2023. november 15.

Ennyi volt! Örökre vége a 3G-s szolgáltatásnak

Most már kijelenthetjük, hogy végleg véget ért a 3G-s szolgáltatás, ugyanis a Yettel lekapcsolta az utolsó ilyen mobilcelláját is.

3g

Ezzel egy korszak zárult le, ugyanis a legelső mobiljainkon még bőven ezt használtuk, illetve az első okostelefonok is még ilyen rendszeren keresztül működtek. A nyomógombos mobilok korában még nem is igazán tudták, mire lesz ez jó a 3G, de annyit lehetett sejteni, hogy a technológia fog annyit fejlődni a közeljövőben, hogy hasznos legyen ez a fajta lefedettség. Amint megjelentek az okostelefonok, ez be is igazolódott.

Hatalmas hír, mégsem érzékelünk a 3G eltűnéséből túl sokat

"Ebből persze a mainstream média olykor kissé apokaliptikus témához viszonyulása ellenére az átlagember a világon semmit nem fog érezni, annál is inkább, mivel a Yettel (pontosabban a CETIN nevű infrastruktúra-cég) tavaly óta már csak elvétve, szigetszerűen üzemeltette az elavult hálózatot, meg eleve, ma már szinte kizárólag csak az nem használ mobilnetezésre legalább 4G-képes készüléket, aki egyáltalán nem akar mobilnetezni"

- olvasható a HWSW oldalán.

Mobilinternet: Tarr.hu

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram