2023. június 23.

Star Wars Outlaws: az eddigi legjobban várt epizód

A Star Wars játékok a 80-as évek óta borzolják a rajongók kedélyeit és sarkallják arra őket, hogy ne csak, mint külső szemlélők vegyenek részt a fénykardok és az űrhajók világában, hanem mint aktív résztvevők legyenek jelen egy-egy harcban, történetben.

Eddig nagyon sok típusú játékot kilőtt már a franchise. Eleinte voltak arcade játékok, majd jöttek a ma már klasszikusnak számító platform verziók is, de talán a legnagyobbat az 1999-ben megjelent 3D grafikával megáldott Baljós Árnyak volt, ahol először érezhettük azt, hogy mi vagyunk Obi-Wan. Ez egy átlagos ügyességi kalandjáték volt, ahol egy vezetett pályán kellett végigmennünk és végrehajtanunk küldetéseket teljesen lineárisan. Később az első részből méltán híressé vált fogathajtóversenyen is részt vehettünk, ez inkább egy autóversenyzős játékra hajazott. Eztán jött a Battlefront, ami már egy picit kinyitotta a teret, ez inkább egy háborús lövöldözős játékhoz hasonlított. Ami még nem volt, az az open world.

Star Wars Outlaws - az első open world SW játék

Nemrégiben tűntek fel az első olyan videók, amiben már megcsodálhatjuk a következő nagy Star Wars szenzációt. Ez lesz ugyebár fajtájának első példánya. A legutóbbi SW játékok amúgy sem lettek túlságosan korszakalkotók. A Fallen Order igazából felejthető volt, nem tudott többet, mint egy régi Tomb Raider, a Squadrons, ahol űrhajókkal kellett csatáznunk maximum VR szemüveggel lehet kicsit is érdekes, az új Jedi: Survivor meg gyakorlatilag a Fallen Order folytatása, szóval az sem lett érdekesebb, maximum szebb.

Ráadásul az Outlaws amellett, hogy teljesen nyílt tereped ad nekünk, még rengeteg csalogató attribútumot is tartalmaz. Kezdjük ott, hogy a játék a Birodalom Visszavág és a Jedi Visszatér között játszódik időben, tehát a klasszikus korszak elevenedik majd meg nekünk brutális grafikával. Ráadásul az előbb említett videóban történik egy olyan jelenet, amitől minden vérbeli gamer alatt megremeg a gurulós szék.

A Star Wars: Outlaws gameplay videójában láthatjuk, hogy főhősünk egy kis csatározás után beszáll egy űrhajóba, majd egyszer csak, mindenféle loading screen nélkül, ami jelezné, hogy most betölti a következő pályát, egyszer csak repülve megérkezik a többi csatahajóhoz. Ezt eddig egyetlen egy open world játékban sem sikerült kivitelezni. Természetesen nem véletlen, hogy ezt a képsort vágták be. Hasonló dolgokkal kampányolt a szeptemberben megjelenő Starfield, ami szintén az űrben, illetve egyéb bolygókon fog játszódni, nem véletlen tehát, hogy rá akartak kontrázni erre.

"A játékban körbeutazhatjuk a galaxist, egy csomó karakterrel, köztük veszélyes bűnözőkkel találkozhatunk, miközben igyekszünk elkerülni a Birodalom katonáit. Megmutatta tudását Kay aprócska társa is, aki játék közben segíti utunkat, vagy épp éppen fegyvert hoz nekünk, de betekintést nyertünk egy üldözésbe is, amely során megnézhettük a járműkezelést, illetve a nyitott világ látványosságait. Még űrcsata is jutott a prezentációba, és annyi biztos, hogy a Snowdrop motor csodás grafikát fog varázsolni a képernyőkre."

- olvasható az IGN közleményében

Az ilyen és ehhez hasonló párharcokból egy valaki profitál és azok mi vagyunk, mert minden ilyen esetben fejlődés történik, aminek mi csak örülni tudunk. Az Ubisoft jelzései szerint a játék jövőre, azaz 2024-re várható. Addig szerencsére számos más hasonló színvonalú játék is vár ránk, lesz mivel elütni az időt.

Kép: StarWars.com

Internet: Tarr.hu

Gaming hírek még:

Diablo IV.

Nintendo Switch

Mobilos játékok

 

 

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram