2023. szeptember 11.

Szeptemberben érkeznek a Xiaomi 13T mobilok

Nyílt titok volt eddig is, hogy a Xiaomi 13T készülékek hamarosan megjelennek a nemzetközi piacon, de a bejelentés pontos dátumát eddig nem fedték fel.

Most a kínai gyártó megerősítette, hogy a széria szeptember 26-án mutatkozik be. A Xiaomi vezérigazgatója, Lei Jun az X-en közölte a jeles dátumot, tehát a Xiaomi 13T modellek szeptember 26-án, Berlinben lépnek a nagyvilág színe elé.

Xiaomi

A Redmi modellje lenne módosítva? Könnyen lehet.

A kínai vállalat vezetője azt is hozzátette, hogy az okostelefonokat a Leica csapatával közösen tervezték, így számíthatunk a fotós cég márkajelzésére a készülékeken, illetve általuk kifejlesztett funkciókra is.

Lei Jun nem árult el további részleteket, de a korábbi szivárogtatásoknak köszönhetően már van némi fogalmunk a Xiaomi 13T és a Pro modell kapcsán.

Az okostelefonoknak lesznek közös jellemzői, mint például az 5000 mAh kapacitású akkumulátor, a 144 Hz-es OLED megjelenítő vagy az IP68 minősítésnek megfelelő vízálló kialakítás. Az újdonságok közül a Pro lesz az igazi nagyágyú, amelyről már elég sok részletet tudunk.

A mobil egyebek mellett MediaTek Dimensity 9200+ processzorral, akár 1 TB-os háttértárral, valamint 120 wattos vezetékes gyorstöltéssel bírhat.

Xiaomi

A Redmi modellje lenne módosítva? Könnyen lehet.

Az iparági szakértők szerint már az alapmodell méltó riválisa lehet a szintén közeljövőben debütáló Google Pixel 8-nak.

További tech cikkjeinkért kattints ide! 

A további tippeket pedig itt gyűjtöttük össze

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram