2023. július 14.

Ezzel a magyar minikazánnal rengeteget lehet majd spórolni

Ugyan még bőven a légkondikat pörgetjük a kazán helyett a 35 fokban, de azért érdemes a jövőbe tekinteni és arra is gondolni mi lesz, ha ismét beköszönt a téli időszak.

Állítólag idén többen fáztak a magas gázszámlától, mint magától a hideg időjárástól, hiszen pont a téli időszak kellős közepén jött a rezsiválság. Sajnos a kazánnal való fűtés sokkal drágább lett, mint az előző években bármikor. A KSH adatai szerint a földgázfogyasztás a fűtési szezonban majdnem 25%-kal csökkent. Ehhez nem elég, hogy nem volt annyira cudar telünk, az emberek magatartása is kellett, hogy ilyen eredmény szülessen. Idén rengetegen inkább fáztak, jobban felöltöztek, vagy másképp próbálták megoldani a fűtést, főleg az olyan ingatlanoknál, ahol nem volt kedvezményes a gáz.

Na de mitől ilyen jó ez a magyar minikazán?

„A horribilis piaci árak miatt óvatosabbak lettek a magyarok. Jobban fókuszba kerültek az olyan gazdaságos fűtési megoldások, mint amire a Mika-minikazán is képes”

– kommentálta a KSH-statisztikát Kerekes István, a Technorgáz alapító ügyvezetője

Állítása szerint a 13 éve ez a piacon lévő megoldás 30 százalékos energiamegtakarítást tud elérni, ha az ablakok szigetelt műanyagra vannak cserélve, akkor akár az 50%-ot is elérheti ez a szám. A Technorgáz alapítója szerint a fogyasztók nyitottak az ilyen modern rezsicsökkentő megoldásokra, ugyanis tavaly 20.000 darabot értékesítettek a MIKA-minikazánból.

"Megrendelőim is hasonló – egyharmados – gázfogyasztás csökkenésről számolnak be nekem az éves karbantartások során.”

– teszi hozzá Nagy Péter szerelő, aki 10 éve szereli be a lakásokba a 100 százalékban magyar tulajdonú örkényi üzem termékeit.

A szakember a rendszer kiépítését különösen ajánlja az olyan társasházakban lakóknak, akik elavult, régi, nem korszerű gázkészülékkel fűtenek.

"Azzal például, hogy nem kell a kéményt bélelni, máris komoly összegeket lehet megtakarítani."

– jegyezte meg Nagy Péter.

kazán

Ugyan nyár van, de az új kazánt nem télen kell beszerelni!

Nehéz most arra gondolni mi lesz akkor, ha fázni fogunk, de teljesen jogos, hogy a ház körüli felújításoknak meg kell történnie addig, amíg el nem jön ez a bizonyos hűvösebb időszak. Azoknak érdemes ilyenben gondolkodni, akik az 1729 köbméteres éves állami keretet túllépik. a KSH adatai szerint minden ötödik háztartást érinti ez a probléma, szóval nem egy elhanyagolható mennyiségről beszélünk.

„Érdemes az eszünkre hallgatni és a zsebünkre figyelni. Már néhány száz köbméter piaci áron számlázott gáz ára is tetemes extra kiadást jelent. Akár plusz tízezrekkel százezrekkel terhelheti meg a családi büdzsét.”

– hívja fel a figyelmet Kerekes István.

Tehát sokkal hasznosabb befektetni egy olyan eszközbe, ami spórol nekünk, mintsem kidobni a pénzt az ablakon, vagy jelen esetben elégetni a kazánunkban.

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram