2023. november 22.

Márciusban érkezhet az Apple Vision Pro - 3500 dollár, de mindent megváltoztat

Az Apple kevert valóság szemüvegét nem könnyű gyártósorra küldeni, de mindent megváltoztathat amit eddig gondoltunk.

Bár nem lett igazi tömegtermék a VR-szemüvegekből, a mesterséges, kiterjesztett és kevert valóság eszközöket sok helyen használják, és az Apple saját megoldása demokratizálhatja a műfajt úgy, hogy a szórakoztatás mellett professzionális használati területei is lehetnek. Az Apple Vision Prót fél éve jelentették be, és nyilvánvaló volt, hogy nem sieti el az Apple a piacra küldését, egyfelől a gyártási nehézségek és a komponensek árán szükséges faragás, másfelől pedig a még épülő szoftveres ökoszisztéma miatt.

Apple

Így az Apple mérnökei mellett a külső fejlesztőknek is elég ideje van, hogy tartalmaikkal és szolgáltatásaikkal elkészüljenek, és úgy tűnik: kaptak még egy kis időt. Mark Gurman, a Bloomberg Apple-szakértője ugyanis azt hallotta, hogy bár eredetileg 2024 januárjában tervezte az Apple az eszközt piacra dobni, a megjelenés márciusra tolódott, és akkor is csak az almás üzletekben, limitált darabszámban, időpontot foglalva és a készüléket kipróbálva lehet majd megvásárolni.

A nagy trükk, amit az okostelefonoknál sikerült megoldani, az okostévéknél viszont nem igazán, az az irányíthatóság. Az Apple Vision Pro által elénk vetített rendszerben nézésünkkel, ujjmozdulatainkkal és hangunkkal. A Vision Pro saját operációs rendszert is kapott, ez az iOS, az iPadOS és a macOS alapjaiból tanulva, de nulláról felépített visionOS. Még ennél is fontosabb szoftveres téren az az ígéret, hogy az iPhone-ra és iPadre kiadott alkalmazások közül rengeteg élvezhető lesz az Apple AR-szemüvegével is. Illetve az is, hogy a Macbook külső monitorjaként is használhatjuk majd az eszközt.

Az eszközről bővebben ebben a cikkben számoltunk be.

Apple

A Vision Pro két nagy teljesítményű kijelzője, számos kamerája és mozgásérzékelő szenzora fejfájás és szédülésmentes AR/VR/MR használatot célzott meg, legyen szó szakfeladatok elvégzéséről, videótelefonálásról vagy akár egy film megnézéséről. Az Apple ökoszisztéma előnyei között szerepel külső erőforrások csatlakoztatása vagy videók sugárzása az iPhone-ról, és a cél az, hogy a felhasználó az első pillanattól kezdve olyan otthonosan érezze magát a szemüveget felvéve, mintha egy MacBookot vagy iPhone-t használna.

Azonban a legfontosabb az ipari és irodai felhasználás, végtelen méretű képernyők, vásznak, szinte kézzel fogható 3D modellezési élmény. Gondoljunk csak arra, hogy mekkora haszna lesz ennek a sebészetben, az ipari formatervezésben, vagy a sportban. Elég arra gondolni, hogy egy rezidens orvos a virtuális valóságban láthat műtéteket, és szinte ott lehet. De az iparban és egyéb termelő ágazatokban is hatalmas szerepe lesz ennek az eszköznek, és annak a hihetetlen minőségi különbségnek, amit az Apple a konkurenciával szemben nyújt.

Ezeknek a fényében, úgy néz ki az Apple nyáron ismét megváltoztatta azt, amit eddig a világról gondoltunk, és egy olyan modellt dobtak piacra, ami valószínűleg a legforradalmibb megoldásuk az iPhone óta.

Eleinte viszont biztos, hogy csak nagyon kevesen próbálhatnak arra választ adni, mennyire sikerült a dolog, és nekik is alsó hangon 3500 dollárt kell majd kicsengetniük, azaz mintegy 1,2 millió forintot.

Apple

A cég a Vision Pro második verzióján is dolgozik, amely kisebb és könnyebb lesz, továbbá a könnyen cserélhető lencsék is szóba kerültek a szemüvegeseknek. Ám azért addig még be kell futnia az eredeti Vision Prónak, és sok múlik majd a fogadtatásán. Az M3-as MacBook Pro és Air, valamint az új iPad is szóba került, ám Gurman megerősíti azokat a pletykákat, miszerint az Apple pihenővel zárja 2023-at, és ezeket a termékeket 2024-re tartogatja.

További tech cikkjeinkért kattints ide! 

A további tippeket pedig itt gyűjtöttük össze

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram