2023. június 23.

5 nap kellett, hogy a Diablo 666 millió dollárt produkáljon

Az első héten pokoli rekorddal zárta az eladásokat a méltán híres Diablo negyedik része, amely nemrégiben debütált több platformon is.

Óriásit megy a Diablo IV

ÍArtunk már a Diablo IV. sikeréről, de a menetelés tovább tart. Június hatodikán hat órakor jelent meg az Activision Blizzard új szenzációja, ami minden számában a pokolra szeretne utalni, így az első nagyobb bevételi mérföldkövet is ehhez képest mérték. Szerencséjükre erre nem sokat kellett várni. Ez persze a cég számára óriási rekordösszeg, de ha esetleg összevetjük más játékokkal, a GTA V 3 nap alatt érte el az egymilliárd dollárt.

Azért ez a rekord nyújthat némi vigasztalást a Blizzard stábjának, hiszen az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottsággal folytatott harcban nem állnak egyelőre olyan fényesen. A Microsoft által történő felvásárlást a versenyjogi hivatal minden eszközzel próbálja megakadályozni. Az Egyesült Királyság közölte, hogy ők blokkolni fogják az ügyet. Igazából mindenki attól fél, hogy az ilyen nagy horderejű játékok ezután teljes kizárólagosságot élveznének az Xbox-on. Ez a Diablo részéről nem fenyeget minket, Game Pass-on nem lesz elérhető.

A negyedik rész megjelenéséről egyébként ITT írtunk bővebben

A legendás játék minden tekintetben szenzációsan sikerült, mind a grafikai, mind az irányítási aspektusát tekintve. A GTA és hasonló játékokkal talán nem is fair összehasonlítani, hiszen az egy sokkal populárisabb műfajt képvisel. A GTA egy hétköznapi gengsztertörténet, ahol bármi olyat megtehetünk, amit az életben tilos és egyébként sem tennénk, ezzel szemben a Diablo egy alvilági területen játszódó, elvont és varázslatos képi világgal rendelkező, rengeteg stratégiai képességet igénylő játék.

 

Kapcsolódó tartalmaink:

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram